Népi kultúra

A nagy fejlődés, nyugatosítás alatt, kezdjük elfelejteni, kik is vagyunk valójában, hová nyúlnak gyökereink. Ezért is tartom fontosnak JAKAB ZSIGMOND és ROZÁLIA házaspár által folytatott munkásságot, a népi kultúra továbbvivése.

1960-as években indult mozgalom hatására, melynek címe NÉPI MAGYARORSZÁG, Erdélyszerte, székelyföld szerte népiség mozgalom jött létre Bandi Dezső irányítása alatt, Marosvásárhely központtal. Ennek a mozgalomnak aktív részvevői JAKAB ZSIGMOND ÉS JAKAB ROZÁLIA.

A tehetség kibontakoztatásában, az egyre kifinomultabb lélek kivetítésében egy életen keresztüli biztatás! Mennyi szép születhet abból, ha egy tehetséges, egymást kölcsönösen biztatni tudó emberpár találkozik szerencsésen e földi életben, mint a farkaslaki Jakab Zsiga bácsi és Rózsika néni. Ha már a gyerekek-akik maguk sem mentesek a művészet igézetétől- elkerültek a családi háztól, vigyáz rájuk Ábel megannyi metszeten, a fába vésett Júlia széplány, Kádár Kata, Budai Ilona, emlékeztet származásunkra és sorsunkra a Pásztorhalál, A székely keserves vagy a Sirass, édesanyám.

Zsiga bácsi 1920-ban született Farkaslakán. Iskoláit a szülőfaluban és Székelyudvarhelyen végezte. „1940 tavaszán érettségiztem, s olyan szerencsés voltam, hogy ősszel felmehettem Pestre. Erdély hadműveleti terület volt akkor. Későre jutottam fel Pestre, minden kollégium foglalt volt már. Szállás végett elmentem a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetségéhez. Onnan a Bolyai Kollégiumba Irányítottak. Az állatorvosira iratkoztam, akkoriban nem kellett felvételezni. Próbaidőre felvettek. A Népi Kollégiumok Szövetségének politikája és általában a magyar politika az volt akkoriban, hogy ha az értelmiség a falu nem degenerálódott ifjúságából nevelődött ki, Magyarország gazdaságilag talpra áll. A föltétel tehát az volt, hogy beiratkozó egyszerű, falusi emberke gyereke legyen és ígérje meg, hogy tanulmányai végeztével visszatér legalább szülőföldje környékére, szolgálja és a művelődésben segíti a falusi népet. Négy évet sikerült elvégeznem a főiskolán. ’44-ben, amikor a bombázások súlyosbodtak, hazajöttem.”

Zsiga bácsi tanulmányait a román állam csak annyiban ismerte el, hogy állategészségügyi középkáderként dolgozhatott egészen nyugdíjazásáig. Körzetéhez tartozott a környék több mint húsz faluja.

„Nyolcadikos gimnazista koromban fedeztem fel, hogy jobban tudok rajzolni mint a többi gyerek. Aztán szünet nélkül rajzoltam. A gyűlések alatt, minden szabadidőmben. Magammal vittem a „velejáró” füzetet. A sok rajzolás biztossá tette a kezemet annyira, hogy a ’45-ben, amikor betegségem miatt havasi levegőre kellet mennem, nagy hasznát vettem tudásomnak a faragásban. A juhok mellett, a levegőn kezdtem el faragni. Érdekelt a fa-és linóleummetszet is, az olajfestmény az akvarell, a tusrajz, a csontfaragás. Műveltem is mindeniket. A fánál azért kötöttem ki, mert szép és kötődik a falusi emberhez.”

Rózsika néni Rugonfalván született. Tanítónő volt Décsfalván, Derzsben, Nagygalambfalván, majd Farkaslakán. „Amikor ezelőtt negyven évvel idejöttem, a falu valóban olyan volt, amilyennek Tamási Áron leírta. A székely közösségek, törvény szerint elő embereket a helytállás jellemezte

	Zsiga bácsi a művész, én nem vagyok az. A szőnyegek tervezésénél ő segít a rajzokat elkészíteni.” A faliszőnyegek szövését mások is művelték a faluban annak idején. Bandi Dezső iparművész biztatására giccsesen, hattyús falvédők helyett-amelyek nem illettek a parasztház bútordarabjaihoz- az alakos rongyszőnyeget kezdték szövögetni. Azóta mások abbahagyták. Rózsika néni szőnyegei úgy tíz éve a közönség elé is kikerültek Zsiga bácsi faragásaival együtt. Székelyudvarhelyen, majd Csíkszeredában volt közös kiállításuk. ’93-ban aztán Banner Zoltántól kaptak meghívást magyarországi kiállításra. Az oda elajándékozott munkából-amit színén Banner gyűjtött össze- és az itthonról kivihető csont-és fafaragásokból, Rózsika néni tizenkét szőnyegéből március 12.-én kiállítás nyílt Békéscsabán. Az anyag egy részét bemutatták Tégláson és a debreceni Református Kollégiumbanis. Majd újból Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Néprajzi múzeumban. A megnyitón, melyen a Magyar Művelődés Intézet alelnöke, Péterffy László mondott beszédet jelen volt a Jakab házaspár is. „A faragás számomra mindig egy boldog állapot volt. Most, öreg koromban megvigasztal az, hogy fiatalon mennyi mindent csináltam" Mintha egy múzeumba tértünk volna be. S valóban annak mondható a Jakab porta többszobás háza, ahol kiállított népművészeti tárgyak sokaságában gyönyörködtet az ide betérő. Jakab Zsigmond állatorvos-akinek elvesztése miatt folyton bánkódik Rozália néni- a faragászat nem csupán honi, de külföldön is számon tartott mestere volt. Istenadta tehetségével, kitartó munkával farkaslaki magányában olyan gyöngyszemeit alkotta meg a népművészetnek, melyeknek számos darabja külföldi múzeumok, kiállítótermek anyagát ékesítik, nem szólva azokról, melyeket meleg baráti szeretettel ajándékozott nagynevű személyiségeknek. Mert a Jakab porta amolyan lélekmelegítő tanyának is számított mindazok számára, akik őszinte emberi szóra, meleg baráti szeretetre vágytak. Úgyszintén gyönyörködhettek a tiszta forrásból merített népművészeti termékben. Mert annak számítanak ma is Zsiga bácsi faragványai. Bármikor szívesen faragott meg balladai motívumokat. Egy alkalommal meg is jegyezte Cine Mihály, aki amikor csak tehette, mindig meglátogatta Jakabékat, hogy: te Zsiga, te csupán csak ezeknek élsz, pedig nálunk Pesten minden valamirevaló állatorvos meggazdagszik, s vagyona gyarapítására törekszik. Jártak itt számosan írok, költők, festőművészek, Györfi kollégisták. Megfordult e szobákban Darvas József, Banner Zoltán, Vicyefi úr, a gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, aki egy gyönyörű házi kiadással(Csillagfaragók) ajándékozta meg a családot-talán nem éppen önzetlenül. Banner legutóbbi, a népművészekről írt terjedelmes könyvében külön fejezetet szentel a két Jakabnak. S a könyvbe írt dedikáció is igen szellemes, Rózsigának becézi a két népművészt, azaz Rózának és Zsigának, akik oly együtt nőttek fel e szintre, mint egyazon rózsafának két ága. Jakab doktor nem csupán fába, de csontba is oly eredeti faragásokat varázsolt, hogy azokon ámulni lehet. Ugyanis ezek főleg a valamikori lőporszaruk mintázatára emlékeztetnek, mármint rajzolatuk, azonban a kivitelezés más(nem karcolt, hanem faragott munkák). Elnézem a könyvespolcon őrzött három példányt-valódi ékszerei a műfajnak. A lányoké-mondja Rozália néni, s úgy is őrzi őket, hogy azok nem juthatnak sem múzeumok, sem magángyűjtők birtokába. Jakab Rozália szőtteményei(szedettesek, rakottasok) kissé a Bandi Dezső féle iskola hatását mutatják. Nem is tagadja, hogy nagyon sokat tanult a mestertől. Legutóbbi munkáját teríti le elébük a díványra, s valósággal lesi tekintetünket, hogy abból, olvassa ki, mennyire nyeri el tetszésünket ez a szőnyeg. Az egyébként nem sokbeszédű veje csak ennyit mondott e szőttesről, ezt nem kell kiadni a házból. Ebből érteni lehetett, nem eladó, megtartandó munka. Hajlott hátú ember vezet egy állatformát, azon meggörnyedt alakkal… A fotókban igen gazdag albumot lapozgatjuk, egy japán lányt mutat az egyik felvételen, nevét is mondja. Igazi tisztelője a Jakab család művészetének, s hírverője is annak a távolkeleti országban.

Amint már említettem, a gyerekek sem mentesek a művészet igézetétől. http://www.geocities.com/jakabantal/start.htm -re kattintva, a Jakab házaspár, Antal nevű fia munkáiról kaphatunk információkat.