Mit nevezünk divatnak?
Divatnak nevezzük az egy-egy korszakra érvényes és általánosan elfogadott nézeteket a kultúra külső megjelenési formáiról az életstílusról, az étkezési szokásokról vagy az autókról éppúgy, mint a ruházkodásról. Az emberi ruházkodás történelmi fejlődése elválaszthatatlan a divattól, ezért általában azonosnak is tartják a kettőt. Az öltözködés divatja a civilizált emberi társadalomban nagyon komolyan veendő tényezője, a gazdasági jelentőségéről ne is beszéljünk. A divat változásaiban, változékonyságában mindig ott rejtőzik a végérvényes szépségideál ígérete , ami egyébként nem létezik. Az ember pontosan a fogyasztó – mindig készségesnek hisz ennek a csábításnak, és mindig újbál kénytelen engedni egy még újabb divat diktatúrájának. Minden kor kialakítja az emberi test esztétikai ideáljának saját mércéit. Ezek a különbségek legszembetűnőbben a női szépségideál változásában nyilvánulnak meg ami a jól táplált Rubens-ideáltól a ma kedvelt karcsú, vékony, magas alkatig terjed. A ruházat a test egyes részeit hangsúlyozza vagy elnyomja, hogy ezzel a mindenkori ideálhoz közelítse a sziluettet, tehát korrigál és stilizál. Jellemző példái ennek a középkori női sziluett az enyhén kitolt hassal, ahogy a kor számos műalkotásán megfigyelhetjük, vagy a rokokóé a túlzottan karcsú derékkal. Csak a XX. században vetettek véget, amikor már jobban tekintetbe vették a test természetes vonalát. A test arányait is erősen befolyásolja a ruházat felépítése. A kosztümtörténetben leggyakoribb irányzat a testmagasság növelése. Az alak vagy a kiterjedés optikai megnagyobbítása. Koronként a ruha hossza – pl. a középkori uszály -, de a felhasznált anyag mennyisége is kifejezte az illető társadalmi rangját.
	Igazi forradalmat jelentett századunk elején a női lábak „lemeztelenítése”. Korunk öltözködése – főleg a sportruházat – egyre többet hagy fedetlenül. Az egyik legrégibb ismert dekoltázs a krétai kígyós istennő szobrocskáján látható. A görög művészet emlékei is egész sor változatát mutatják. Aztán hosszú szünet után a középkorban tűnt föl újból, ahol nemcsak a mellett hagyja részben szabadon, mint eddig, hanem a hátra is kiterjeszkedik. De viszont a spanyol viseletben tilos volt a dekoltázs. A barokk korban hordtak újból mélyen kivágott ruhákat, a kivágás a rokokó viseletben még mélyebb volt.
A ruha alkotója számol a férfi és női test jellegzetességeivel, és felhasználja a formaadásnál. A női ruházatnál a leleplezett és födetlenül hagyott részek váltakozásában ritmus nyilvánul meg. A divat története alighanem egyidős a ruházkodás történetével. Attól a perctől, amikor az ember felfedezte, hogy a ruhadarabok védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságai ellen. A ruházat olyasminek mutatkozott, amiben talán legközvetlenebb módon tudta érvényesíteni művészi felfogását. Hiszen az öltözködés a mai napig is olyan eszköz, amellyel önmagunkról és a világról alkotott elképzeléseinknek látható formát tudunk adni.