A fa díszítő faragása A rajzolás, a fafaragva formálás az embernek veleszületett érzéke, de sok esetben igénye is. A fafaragás a kőkorszak kezdetével egybeesett, hiszen ez a lehetőség a faanyag könnyen kezelhetőségéből kínálkozott. A fafaragása bizonyára megelőzte a kőfaragást, a fémek formálását, mert ha csontból ki tudott faragni az ember egyszerű motívumokat, alakokat, akkor lehetetlen, hogy ilyeneket a könnyebben faragható fából ne állított volna elő. Természetes, hogy a fafaragás elsősorban az erdővel borított területeken lakok elfoglaltsága, mellékfoglaltsága volt. A fafaragás szerint a népművészetnek az a legeredetibb fajtája, amelyik különféle tárgyak díszítésében leli örömét, és amit még a mai napig is művelnek. A fafaragásnak ez a módja olyan régi, mint maga az emberi kultúra. A fafaragásnak a szabad formálása művészi alkotás, ami belső indítatásból, tehát önmagáért készül. Újabban a modern művészek közül sok ragaszkodik a fához, mint művészetének nyersanyagához. Mint érdekesség megállapítható az is, hogy éppen a legmodernebbeknek tekintett absztrakt szobrászok gyakran alkalmazzák alkotásaikhoz a fát.